Előbb a férj, aztán a feleség - utóbbi Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója lett: I. Péteren kívül egyedül ő kapta meg az utókortól a „Nagy” jelzőt.

Karl Peter Ulrich von Holstein-Gottorp herceg Kielben született, és mivel édesanyja orosz nagyhercegnő volt (a Romanov család tagja) Erzsébet cárnő (Nagy Péter lánya) őt jelölte örökösének a cári trónra - neki nem volt gyermeke.

Párjául egy szintén német hercegnőt választott: Sophie Friederike Auguste von Anhalt-Zerbst még csak 15 éves volt, amikor a nagypolitika elszakította családjától, hazájától és kultúrájától. De egy ilyen ajánlatot nem lehetett visszautasítani - annál kevésbé, mivel a porosz diplomácia ügyeskedése is közrejátszott a választásban: a porosz-orosz kapcsolatok javulását remélték tőle.
A javulás be is következett, de majdnem későn: Erzsébet halálakor Poroszország éppen háborúzott Oroszországgal  - meg kis híján egész Európával -, és nagyon közel volt az összeomláshoz. A német születésű uralkodók hatalomra kerülése azonban megmentette Nagy Frigyest. (Bővebben: egy korábbi bejegyzésben.)

Azt a 18 évet, amit a trónra várva töltöttek, Sophie Friderike sokkal hasznosabban töltötte, mint – kissé infantilis - férje, akinek az ólomkatonákkal való játszadozás volt a kedvenc foglalatossága. Az anhalti hercegnő Oroszországba érkezve azonnal fölvette az ortodox hitet: az új keresztségben a Jekatyerina Alekszandrovna nevet kapta. Nagyon rövid idő alatt megtanult oroszul és kíváncsi alapossággal ismerkedett új hazájával, Oroszországgal - kultúrájával is.

Meg főtisztjeivel: házassága Péterrel kezdettől fogva rossz volt és Zsófia-Katalin – egyre inkább csak ez utóbbi – közülük, a hadsereg befolyásos vezetői közül választott magának szeretőket.
Ez is megkönnyítette számára a hatalom megszerzését: Amikor Erzsébet cárnő halála után Péter került a trónra és Katalint a kolostorba száműzetés veszélye fenyegette, a testőrgárda támogatásával távolította el férjét és ült a helyére.

Oroszország jól járt vele: Katalin a Nagy Péter által megkezdett utat folytatta reformok és területi hódítások sorozatával.
A reformokra való nyitottságát mutatja, hogy még egy parlament-féleség létrehozására is kísérletet tett, ebben a nemesek, hivatalnokok és polgárok mellett még a parasztok (!) képviselőinek is helyet biztosított volna. A Moszkvába összehívott törvényhozó bizottságot azonban még legközelebbi támogatói is túl merész kísérletnek tartották (mégiscsak Oroszországban vagyunk), így az végül dolgavégezetlenül oszlott föl.

Miközben számos háborút vívott a törökökkel és sorozatos győzelmei nyomán déli és délnyugati irányban nagy területekkel bővült a birodalom, nyugati szomszédaival inkább a béke fenntartására törekedett. (Így sem tudott elkerülni egy háborút a svédekkel, de azt is sikeresen vívta meg, és Lengyelország felosztásában is főszerepet játszott.)

Oroszországot Európa egyik legjelentősebb nagyhatalmává tette,
olyan nagyhatalommá, amely halála után nem sokkal képes volt sikeresen szembeszállni az akkor már egész Európát uraló Napóleonnal is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.