Na nem barátságból, csak véletlenül, de azért mégis illik hálával gondolnunk rá, akármilyen nehezünkre esik is: a történelem egyik - ha nem a - legkegyetlenebb hadvezére volt. Azoknak a városoknak a lakosságát, amelyek földühítették túlságosan makacs ellenállásukkal - hosszú ostromra kényszerítették - lefejeztette. A fejeket gúlákba rakatta az elfoglalt város előtt és hosszan gyönyörködött benne.

Zsigmond királyunk előtt sem volt ismeretlen Timur különös kegyetlensége, de azt is tudta, hogy az Aranyhordát is legyőző mongol/üzbég uralkodónak a törökökkel sem túl jó a viszonya, ezért követei az ajándékok mellett alighanem néhány, ezt az ellenszenvet erősítő információt is átadtak a kánnak látogatásuk alkalmával. Létérdekünk volt az európai hódításra készülő törökök figyelmének elterelése, erejének meggyengítése meg valósággal isteni ajándék lett volna: az 1396-os nikápolyi vereség óta közvetlen veszély volt az ország elözönlése. Bajazid szultán késlekedésének egyik oka pont a Timurtól való félelem volt.

Nem ok nélkül (az isteni ajándékot megkaptuk): Timur végül tényleg megtámadta Törökországot. Nem tudjuk, hogy a magyar követek intrikájának mennyi szerepe volt ebben, valószínűleg nem sok, a hivatalos indok néhány kisázsiai város uralma fölötti vita volt.

Hiába volt Bajazidnak 80 ezres, kitűnő serege, hiába volt ő maga jó hadvezér: Timur több, mint kétszer nagyobb sereggel tört be az országba és még Bajazidnál is sokkal jobb hadvezér volt. Ankaránál szétverte a szultán seregét, őt magát elfogta és aranyketrecbe zárva mutogatta, hurcolta magával további hadjárataira. Törökországot földarabolta (a szultán fiai között osztotta föl), aztán elindult, hogy meghódítsa a gazdag Kínát.

Kár, hogy a hadjárat előkészületei közben meghalt (bocs Kína :)), de egy időre így is megmentette Magyarországot: a szultánfiak sokáig csatáztak egymással, mire az egyiknek sikerült felülkerekednie és újra egyesítenie a birodalmat.

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelmierdekessegek.blog.hu/api/trackback/id/tr746546149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani22 2019.11.02. 21:51:28

Köszi!
Apámnak volt 1 Timur Lenkről szóló könyve, kisgyerek koromban nem érdekelt, a Széchenyi Zsigmond, Kittemberger Kálmán, stb könyvek jobban érdekeltek.
Sajnos a könyv eltűnt az idők viharában. :(
süti beállítások módosítása