Fekete fáraók?!, Háát.. nem igazán illenek abba a képbe, amit a nagy hollywoodi filmek alakítottak ki bennünk Egyiptomról. És ebben nem csak a filmipar bűnös, maguk a történészek sem akarták elhinni, amit láttak: Jellemző módon, amikor a múlt század elején nyilvánvalóvá vált, hogy az Újbirodalom 25. dinasztiájának uralkodói délről, Núbiából származtak, sokáig tartotta magát egy olyan elképzelés, hogy ezek talán fehér bőrűek lehettek…
Ma már (de csak néhány évtizede!) egyértelműen tudjuk, hogy nem voltak fehér bőrűek, ahogy népük minden tagja, ők is feketék voltak. Négerek, akiknek teljes egyenjogúsítása nem olyan régen történt meg, nyilván ezért is tartott ilyen sokáig a történészek tanácstalansága.
Pedig Núbia története csaknem egyidős az egyiptomiéval - erősen össze is fonódott vele. A kereskedelmi kapcsolatok mindig nagyon szorosak voltak, és persze a kulturálisak is: itt is elterjedt több egyiptomi isten kultusza és Észak-Szudánban (itt volt az egykori Núbia központja) több piramis található, mint Egyiptomban. Az ereje teljében levő Egyiptom többször uralma alá is hajtotta Núbiát (vagyis inkább kisebb-nagyobb részét), de aztán az Újbirodalom vége felé, az i.e. 8. században fordultak az erőviszonyok: a szétesett Egyiptomot a délről érkező fekete uralkodó, Peye (vagy Piye?) hódoltatta (i.e. 750 körül), megalakítva az egyiptomi 25. dinasztiát. 80 évig ültek a fekete fáraók Egyiptom trónján, és nem csak megőrizték a kezükbe került hatalmas kulturális értékeket, hanem gyarapították is: Taharka fáraó volt a leghíresebb építkező, többek között a karnaki Ámon-templom jelentős bővítésével. A núbiai fáraók uralmának az asszírok vetettek véget: sorozatos támadásaik kiszorították őket az országból.

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelmierdekessegek.blog.hu/api/trackback/id/tr806570187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása